tehertaxi

Tehertaxi bármelyik napon

Megtörténik, hogy magánszemélytől vagy áruházból, szaküzletből vásárolunk valamilyen nagyobb berendezési tárgyat, de nem tudjuk, hogy mivel szállítsuk haza. Bár általában a nagyobb áruházak házhozszállítást is biztosítanak, de mégsem minden esetben, akkor pedig a gond ránk marad. Ilyenkor jó tudni, hogy tehertaxi szolgáltatást is igénybe vehetünk és akkor egykettőre megoldódik a szállítással kapcsolatos problémánk. Költözéskor ugyancsak szükségünk lehet erre a segítségre, még akkor is, ha a család és a baráti társaság erős fizikumú tagjai vállalják a cipekedést. Mert hiába ez a támogatás, ha nincs tehertaxi, amivel elszállításra kerülnek az értéktárgyak, bútorok. Nos, Ön most megtalálta azt a céget, amelyik mindenben segít, a lehető leggyorsabban. A koltoztetes-szallitas-s-transport.hu honlapon keresztül felveheti a munkatársakkal a kapcsolatot, akik biztosítják Önnek a fuvarozó szakemberek által irányított és végrehajtott tehertaxi szolgáltatást. Rendkívül korrekt díjakkal dolgoznak, náluk nincsenek rejtett költségek, sem pedig kellemetlen meglepetés a munka utáni kifizetéskor. Soha nem tévesztik meg az ügyfeleiket, például egy tehertaxi és 2 fő szakember díja 1 órára mindössze 12 800 Ft. Ez az összeg minden felmerülő költséget tartalmaz, még a kiállási díjat is. Hétvégén is nyugodtan érdeklődhet a szolgáltatással kapcsolatban, hiszen az ügyfélszolgálat fogadja a hívását és mindenben a rendelkezésére áll. Nagy kapacitással rendelkezik ez a vállalkozás, a megrendelés után akár 1 órán belül is megkezdhetik a munkát a megadott címen. A tehertaxi fizetése percalapon működik, ami az egyik legvilágosabb számítási módszer a piacon. Gyors, pontos és lelkiismeretes munkára számíthat ettől a csapattól, akik a tehertaxi megbízásnak is maximális profizmussal tesznek eleget. Bármit vásároljon vagy akarjon valahonnan valahová szállítani, érdemes a Servitius Transport csapatára bíznia. Náluk a tehertaxi, éppen úgy mint a költöztetés folyamata, nagyon kedvező anyagi feltételekkel bérelhető.