Melyik válogatottak a 2022-es labdarúgó-világbajnokság esélyesei?

Egy év van hátra az eddigi legfurcsább labdarúgó-világbajnokságig: Katarban a szokásos nyári időponttól eltérően november 21. és december 18. küzdenek majd a csapatok a trófeáért. Ilyen távlatból nehéz megjósolni a végső győztest, a selejtezők alapján azonban az esélyesekre mindenképpen tippelhetünk. Ezt tettük!

  • Németország

Ha az online fogadás szóba kerül egy társaságban a 2022-es győztesre, Németország biztosan felmerül, mint kecsegtető lehetőség. Ez persze teljesen jogos, hiszen Katar és Dánia mellett a németek mondhatják már most biztos résztvevőnek magukat, a másik huszonkilenc válogatott kvalifikációjára még várnunk kell. A német csapat legutóbb 2014-ben diadalmaskodott, eddig összesen négyszer ülhettek fel a trónra. Az utóbbi időszakban felfrissült a csapat, hiszen az idei Európa-bajnokság után távozott Joachim Löw szövetségi kapitány, aki zsinórban tizenöt éven át vezette a nemzeti együttest. Utódja a Bayern Münchennel másfél év alatt mindent megnyerő Hans-Dieter Flick lett, akinek nem ismeretlen a közeg, hiszen 2006 és 2014 között éppen ő volt Löw segítője, azaz nagyon közelről látta a hét évvel ezelőtti vb-cím megszerzését – konkrétan a pályán ünnepelt a csapattal. Most is ez lesz a célja, amiben olyan kiváló játékosok segíthetik az új generációból, mint a friss BL-győztes Kai Havertz, a most berobbanó Karim Adeyemi, vagy a mindössze 18 éves Jamal Musiala és Florian Wirtz.

  • Olaszország

A friss Európa-bajnokot egy-két éve valószínűleg még senki nem sorolta volna az esélyesek közé – hogy mást ne mondjunk, a legutóbbi seregszemlére ki sem jutottak, hatalmas csalódást okozva. Aztán az edzőként kétes megítélésű Roberto Mancini került a szövetségi kapitányi posztra, a csapat pedig igazi világsztárok nélkül is összeállt, majd szépen sorban aratta a győzelmeket, sőt a sorozatban megvívott veretlen meccseket tekintve világrekordot állított fel. A nyári Európa-bajnokság során nem számítottak esélyesnek, mégis megverték a londoni döntőben Angliát, így felültek a kontinens trónjára. Hogy a vb-n összejöhet-e ugyanez? Nehezebb dolguk lesz, hiszen már mindenki komolyan számol a csapattal, ám a játékosok csak jobbak, rutinosabbak lesznek jövőre. Kikre kell majd figyelni a fiatal generációból? A négyszeres világbajnok keretében most a világ legjobb kapusának is nevezett Gianluigi Donnarumma a legnagyobb csillag, de a Juventus üdvöskéje, Manuel Locatelli, valamint az AC Milan középpályása, Sandro Tonali is beléphet ere a szintre a következő egy évben. Az olasz csapatban az Aranylabda-esélyes Jorginho, illetve a nagy öregek, Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci is a katari tornán koronázhatja meg szenzációs pályafutását.

  • Argentína

Bár a legutóbbi világbajnokságokat rendre európai csapatok nyerték, a jövő évi szokatlan katari helyszín mások számára is lehetőséget adhat majd. Argentína egyértelműen esélyes lehet, hiszen megnyerték az idei Copa Américát, így végre Lionel Messi is nyert valamit nemzete számára. Minden idők egyik legjobb labdarúgója a 2022-es torna idején már 35 éves lesz, azaz valószínűleg utolsó vb-jére készül – a 2014-es elbukott finálé után most nem szeretne hibázni. Természetesen Messi egyedül kevés lesz a végső sikerhez, de vannak még a keretben mellette olyan kipróbált sztárok, mint Ángel Di María, Nicolás Otamendi vagy Nicolás Tagliafico, míg a fiatal vonalat Lautaro Martínez, Julián Álvarez vagy Nehuén Pérez képviselheti. Bivalyerős lesz a csapat, annyi szent!