Energetikai tanúsítvány letölteni kényelmesebb, mint egyetemi rendszert használni

Hát én nem tudom, hogy hogyan voltatok az egyetemmel, vagyis az azokon lévő különböző tanulmányi rendszerekkel, de nekem elképesztőm ódon gyűlt meg velük a bajom állandóan; vagyis azzal, amelyik nálunk volt. Gyakorlatilag alig lehetett használni a folyamatos karbantartás miatt, arról nem is beszélve, hogy a tárgyfelvételeket jóformán csak nyugtatóval és energiaitallal párhuzamosan lehetett túlélni, és ez bizony nem is változott egy szikrányit az évek alatt… elképesztően boldog voltam, hogy megszabadultam tőle! De nem minden működik ilyen nehezen, hiszen, ha valamiért fontos házadhoz az energetikai tanúsítvány letöltése, az megy mint a karikacsapás – erről itt is meggyőződhetsz!

Hiszen, amennyiben hiteles ez a dokumentum, akkor biztos, hogy az energetikai tanúsítvány letöltése nem fog problémát jelenteni, hiszen ez rendelkezik egy hitelesítő számmal is, ami alapján újra le tudod kérni, akár csak kíváncsi vagy rá, akár valóban szükséged van rá. Ilyen például, hogyha esetleg el szeretnéd adni a házat vagy lakást, esetleg bérbe adnád; sőt kérhetik még akkor is, hogyha pályázatra jelentkezel, hiszen ez is egy fontos szűrő lehet. Nem mellesleg van, hogy ezeket központilag, szúrópróbaszerűen ellenőrzik, így mindenképp jó, hogyha tudod, hova jegyezted fel ezt a számot, ha maga a dokumentum nincs is meg valamiért!

A nyilvántartás használata gyakorlatilag ingyenes, sőt még semmilyen plusz jogi cécó sem kell, csupán a dokumentumhoz tartozó azonosító szám, ami alapján már szinte azonnal meg is kapjuk elektronikusan. Ez például nagyon hasznos lehet akkor, ha éppen ott ülünk az ügyvédnél papír nélkül, viszont a szám tudatában, hiszen bármilyen internet hozzáféréssel rendelkező eszközről ellenőrizhető.

Számomra még mindig kényelmesebb az egyetemi rendszereknél!