Közel ötven éve, egyre hangosabban szólnak a vészkürtők, melyek környezetünk és bolygónk állapotának hanyatlását jelzik. Közemberek és hírességek szónokolnak a környezetvédelem fontosságáról, ki-ki a maga módján próbál az ügy érdekében valamit tenni. De sajnos sokkal nagyobb mértékű, rohamosabb ütemű a romlás, mint amennyit a védelem képes tenni az ügy érdekében.
Kis hazánkban is vannak olyan csoportok és közösségek, akik igyekeznek minél többet megóvni környezetünkből. Ilyenek például a civaqua projekt ötletgazdái is, akik Debrecen, illetve annak környékének védelméért szálltak harcba. A civaqua elnevezés egy mozaik szó megalkotása által jött létre. A civ, azaz civis és aqua szavak összetételéből alkották meg a beruházás nevét, mely Debrecen lakosságának az éltető vízért való összefogását jeleníti meg. A természet védelme végre az első részletei…