A természet védelme végre az első

Közel ötven éve, egyre hangosabban szólnak a vészkürtők, melyek környezetünk és bolygónk állapotának hanyatlását jelzik. Közemberek és hírességek szónokolnak a környezetvédelem fontosságáról, ki-ki a maga módján próbál az ügy érdekében valamit tenni. De sajnos sokkal nagyobb mértékű, rohamosabb ütemű a romlás, mint amennyit a védelem képes tenni az ügy érdekében.

Kis hazánkban is vannak olyan csoportok és közösségek, akik igyekeznek minél többet megóvni környezetünkből. Ilyenek például a civaqua projekt ötletgazdái is, akik Debrecen, illetve annak környékének védelméért szálltak harcba. A civaqua elnevezés egy mozaik szó megalkotása által jött létre. A civ, azaz civis és aqua szavak összetételéből alkották meg a beruházás nevét, mely  Debrecen lakosságának az éltető vízért való összefogását jeleníti meg.

A klímaváltozás sajnos Debrecen környékét is sújtotta az elmúlt években, melynek már szemmel látható jelei is vannak. Az erdőspusztai tavak vízmennyiségének folyamatos csökkenése,  a Nagyerdő kiszáradására, és a Hajdúsági löszhát öntözésfejlesztése is mindennapi ötletelésre ösztönözte a projekt résztvevőit. Minél hamarabb kell hatásos megoldásokat kitalálni, amivel nem csak a növények, de az ott élő állatok életét is meg lehet menteni.

A civaqua projekt kezdeményezői példa értékű összefogását láthatjuk most, ami reményeik szerint hosszú távú megoldást biztosítanak az említett térségek megmentése érdekében.

A civaqua program legelső lépése az volt, hogy adományokat és befektetők hozzájárulásait gyűjtés össze, mely kellő pénzügyi alapot tud biztosítani. Közel tizenhat millió forint gyűlt össze, amit öntözőrendszerek csővezetékrendszerének kivitelezésére, napkollektor telep megépítésére tudnak fordítani. A civaqua tervei szerint egy napelemes park kiépítése az egyik cél, ami segít a  Tisza vizét elvezetni a Tócó- érhez. Ehhez viszont egy egyméteres átmérőjű csővezeték kiépítése is szükséges, mely másodpercenként 1,2 köbméter víz szállítására lesz alkalmas. A civaqua tervei alapján a víz lefolyását pedig egy szivattyútelepet fogja biztosítani, mely a  Keleti főcsatorna közvetlen közelébe lesz telepítve és a napkollektor fogja működtetni. Ezek ám a szép tervek!