Nem volt egyszerű dolga a napelemes éra szereplőinek az elmúlt időszakban. Egyik napról a másikra jöttek gyökeres változtatások, amelyeket ráadásul rendszeresen ködösen, félinformációkkal és hiányosan tálaltak a szabályozás meghozói. Aki ebben igazán követő akart maradni, valóban bele kellett ásnia magát abba, hogy akkor most, hogy is vannak megtekerve ezek a ravasz mondatok, mi az, amit szabályoznak és milyen határidőket szükséges betartani. A szaldó elszámolás 10 év múlva teljesen átvált egy más elszámolási rendszerre, nem lesz már mód arra, hogy ennyire kedvező feltételekkel történjen a visszatáplálás elszámolása a szolgáltató részéről.
A napelemrendszer.info-n részletesen lehet olvasni erről az egész ügymenetről, a miértekről és a határidőkről. Nagyon jól összeszedték, hogy milyen történések vezettek odáig, hogy most ez a helyzet ezzel a kedvező elszámolási formával.
Sokakban felmerül a kérdés ezután teljesen jogosan, hogy de ezzel a döntéssel akkor most tulajdonképpen megéri még valaha napelemet telepíteni? A válasz természetesen nem fekete és fehér, több aspektusból meg lehet vizsgálni ezt a dolgot. Ha például azt veszem, hogy ezzel továbbra is függetlenné válhatok a mindenkori központi energiaellátástól és magamnak megtermelhetem azt, amivel a háztartásom minden körülményben üzemelni tud, akkor ez a beruházás továbbra is egy jó döntésnek bizonyul. Ha viszont azt veszem alapul, hogy ehhez komoly tárolókapacitással bíró akkumulátorokat kell beszerezzek, ami nem elég, hogy elég borsos áron van, de még ráadásul nem is túlzottan esik egybe a környezetbarát gondolattal a létezése, máris árnyaltabbá válik a jó beruházás képe. Ha pedig pusztán az anyagiakat nézem, eddig azt lehetett mondani, hogy a szaldós elszámolás következtében egy jól méretezett rendszer 8-9 éven belül visszahozta az árát. Azonban így, hogy a szaldó már nem úgy fog működni, mint eddig, ezzel karöltve pedig akksit kell vásárolnom, ha egyáltalán engedély nélkül rendszert szeretnék most telepíteni, annyival megnövekednek a költségek, hogy a megtérülési idő lényegesen megnövekszik. Kérdésessé válik az is, hogy vajon megtérül-e egy rendszer, mielőtt bármit is ki kéne rajta cserélni.
Amikor azt mondom, hogy a szaldó elszámolás 10 év múlva már nem lesz olyan, mint most, akkor úgy érzem, hogy egy kicsit a mostról is illene beszélnem. Ahogyan azt a napelemrendszer.info-n is leírják, jelenleg az történik, hogy a háztartás egy évben X mennyiségű energiát a napelemes rendszer által. Ebből van, amit nem használ fel a háztartásban, hiszen egy forró nyári délutánon simán lehet, hogy nincs is otthon senki és nem megy a fűnyíró, vagy a TV. Ekkor ezt az energiát a háztartás visszatáplálja a központi hálózatba. Ennek pedig megvan a tökéletes ellenpólusa is, amikor mondjuk a napsütés nem adott, mert este van, vagy mert rossz idő – ekkor a háztartásnak van szüksége energiára a hálózatból. A szaldós elszámolás úgy történik ebben az esetben, hogy év végén a szolgáltató szépen szummázza a feltöltött és a leszívott energiát, majd a különbözet után kell villanyszámlát fizetni. Mivel a hálózatot ebben az esetben is használja a tulajdonos, a hálózat használati díjat minden további nélkül ki kell fizetni. Éppen ezért ennek az értéke egyébként lényegesen több, mint maga az energia ár. Összességében ez egy kedvező konstrukció, mert nincs piaci ár a felvásárlást illetően, hanem egy összegzés van, ahol végül a valóban elfogyasztott energia adja a fizetendő összeg alapját.
Ha a szaldó elszámolás 10 év múlva átalakul, akkor az valószínűleg akként fog megtörténni, hogy a visszatáplált áramot ugyan fogadja a szolgáltató, de nem az elhasznált és feltöltött energiát összegzi, hanem a felhasználtat piaci áron adja, míg a feltöltöttet mélyen áron alul vásárolja vissza. Ez persze még csupán spekuláció, de reális esély van rá, hogy anyagilag többé ne legyen megtérülő befektetés a háztartási fotovoltaikus rendszer.
Ha viszont az embernek van lehetősége arra, hogy függetlenné váljon a szolgáltatótól az akkumulátorok által, akkor szerintem ez egy racionális döntés még akkor is, ha esetleg a megtérülése nem években mérhető. Ha kíváncsiak vagytok, hogy mibe kerülhet egy-egy ilyen rendszer kiépítése és hogy érdemes-e bizonyos paraméterekkel ilyet kiépíteni, akkor a napelemrendszer.info oldalán van lehetőség további cikkeket olvasni a témában konkrét árakkal, de akár ajánlatot is kérhettek ugyanezen a felületen.