Lávakő gyöngy

Lávakő gyöngyből is lehet karkötőt készíteni

Vannak olyan oldalak (mint például a gyongysziget.hu), ahol lávakő gyöngyöket is lehet találni karkötő készítéshez. A lávakő gyógyító hatását kevesen ismerik, hiszen fülbevaló készítésnél inkább azt veszik figyelembe, hogy mennyire divatos. A lávakő jótékony hatását már több 1000 éve ismerjük. Az indiaiak, az indiánok és még az ősmagyar sámánok is használták gyógyításhoz. A lávakő méregtelenítő hatása van, emellett képes serkenteni a sejtek vízutánpótlását és az ínakat is erősíti. A kötőszövetek regenerálódásában és a vérkeringés serkentésében is jótékony hatással bír. Javasoljuk azoknak is használatát, akik nyugtatni szeretnék idegrendszerüket, hiszen a hétköznapi stressz mindenkit megvisel, kicsiket és nagyokat egyaránt.

A Gyöngysziget webáruházában igen sokfajta lávakő közül válogathatunk, amelyek segítségével pillanatok alatt elkészíthetjük gyógyító fülbevalónkat, amely ráadásul 2019-ben igen divatos lesz. Lencse, golyó és ovális formák is a rendelkezésünkre állnak, melyek többféle színben érhetők el. Érdemes a fülbevalókészítéshez mindent beszerezni egy helyen, hiszen akkor a szállítási költséggel is spórolhatunk. A Gyöngyszigetnél folyamatosan szerveznek tanfolyamokat. Ha gyöngyről van szó, akkor a Gyöngysziget nem ismer lehetetlent. Számtalan tanfolyam közül válogathatunk.

 

A gyöngyfűzés technikáját február hónapban 3 alkalommal is elsajátíthatjuk egy jól átgondolt tanfolyamsorozat keretein belül. A Gyöngysziget kreatív műhelyében februárban a sujtás készítést bárki elsajátíthatja és az ehhez szükséges alapanyagokat kedvezményes áron megvásárolhatja. A tanfolyamon elkészített sujtást természetesen haza lehet vinni. Akit érdekel a japán zsinórfonás az még időben jelentkezhet, hiszen a tanfolyamon minden apró trükköt elleshetünk. A február végén megszervezésre kerülő gyöngyhímzés tanfolyamon olyan ékszereket készíthetünk el, amelyeknek fotós segédlete és pontos elkészítési leírása is van. Érdemes a tanfolyamokra minél előbb jelentkezni, hiszen akkor a lávakövekből készült ékszerek elkészítéséhez is ötletet meríthetünk, valamint különleges technikákat sajátíthatunk el.